"Az év elején megfogadott célok közül az egyik az volt, hogy idén megtanulok vezetni és megcsinálom a jogsit. Az utóbbi néhány hétben egyre többször kerültem olyan szituációba, ahol nagyon jól jött volna, ha tudok vezetni. Egyszerűen, mert praktikus. Viszont eddig voltak fenntartásaim ezzel kapcsolatban." - 2019 január

Előzmények itt, itt és itt olvashatók.

Mikor elkezdtem ezt a sorozatot, nem hittem, hogy már majdnem év vége lesz, mire sikerült befejeznem. És pont emiatt őrület belegondolni, hogy már majdnem egy egész év eltelt! Hova tűnik az idő?! Nagyon sok minden történt velem ezalatt a 11 hónap alatt. Sokat utaztam, így voltak olyan hetek-hónapok, mikor egyáltalán nem tudtam elmenni vezetni.

Ha igazán őszinte akarok lenni: nem volt egyszerű folyamat. Főleg a vége felé már nagyon fáradt és türelmetlen voltam. Stresszelt a tudat, hogy decemberben nem lesz időm ezzel foglalkozni, így muszáj átmennem elsőre a forgalmi vizsgán. Talán emiatt, vagy mert ez idő alatt megértem a feladatra és megtanultam, amit kell: SIKERÜLT. Úgyhogy mostmár csak várom, egy megérkezzen a kis kártya.

Az biztos, hogy nagyon sokat tanultam belőle. Egyrészt legyőztem az egyik legnagyobb félelmem, ami hihetetlenül jó érzés. Másrészt próbára tette a kitartásom, a türelmem, a küzdeni akarásom. Úgyhogy önismeretnek sem volt utolsó. Egyáltalán nem bánom, hogy belevágtam és ha csak ennyi történt volna ebben az évben, már akkor is nagyon tartalmas lett volna.

MÁRTI

Hat vagy talán hét évvel ezelőtt jártam már itt. Azóta vágyok vissza. Holott előtte fogalmam sem volt róla, hogy létezik ez a hely. Ahogy arról sem, hogy ilyen varázslatos. Mert erre tényleg nincs jobb szó, igazi csoda.

A cím sem véletlen. Az öcsém mondta ezt, amikor beléptünk az ajtón: "megérkeztünk otthonról haza". És tényleg. Turistának nem nevezném magunkat. Magamat még csak-csak, hiszen én csak másodjára járok a szigeten, de a többiek már nem is számolják. Olyan ez, mint egy második otthon. Ismerős környezettel, személyes tárgyakkal és a tudattal, hogy megvár. Itt lesz, mikor legközelebb jövünk.

Amit én igazán szeretnek Madeirában az a hangulat és a látvány. Talán azért is, mert annyira más, mint odahaza. Az emberek sokkal nyugodtabbak és barátságosabbak. A látvány csodás. Magas hegyek, köves és homokos tengerpartok, állandó napsütés, kevés eső, kellemes hőmérséklet.

És ha ez nem lenne elég: mindenhol pálmafák, a helyi mangó a legfinomabb a világon és lehet tanulni szörfözni. Nekem más nem kell.

MÁRTI

KÖVESS FACEBOOKON ÉS INSTAGRAMON IS!

Hat vagy talán hét évvel ezelőtt jártam már itt. Azóta vágyok vissza. Holott előtte fogalmam sem volt róla, hogy létezik ez a hely. Ahogy arról sem, hogy ilyen varázslatos. Mert erre tényleg nincs jobb szó, igazi csoda.

Utazási honlapok általában az örök tavasz szigetének nevezik. Ami manapság már igazi hiánycikknek számít, legalábbis nálunk, ahol otthon a telet maximum két tavaszi hét köti össze a fullasztó nyárral. Itt pedig egész évben az van.

Megértem azokat, akik beleszeretnek ebbe a helybe és utána képtelenek elszakadni tőle. Mert annyira tökéletes és gyönyörű. Az ember maga se hiszi el, hogy amit lát, az valóban létezik és nem csak egy álomban van része. Homokos tengerpartok, magas, felhőbe nyúló hegyek, domboldalba épült színes házak, kis halászfaluk, alagúton átvezető utak: ez Madeira. Rengeteg apró természeti adottsággal, amire a helyiek kincsként vigyáznak.

Egy kicsit más ez az utazás, mint a többi. Már nem érzem magam annyira turistának, mégis naphosszat bámulok ki az autó ablakán. Kapkodom a fejem, mert nem tudom, merre nézzek, hogy minél többet fogadhassak be a látványból. Egyelőre még csak szokom az ittlétet. 

Néhány éve robbanásszerűen tört be az énidő fogalma az emberek életébe. Akkor nem értettem teljesen, miért is ilyen fontos. Úgy hittem, ez is csak egy hirtelen felkapott trend, ami idővel elmúlik majd. Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd nekem is tudatosan kell énidőt terveznem. 

Ijesztő, még magamnak is bevallani, s ha más mondaná ezt nekem, biztosan kinevetném és rávágnám, hogy: te nem vagy normális! Hogy miről is van szó pontosan? Arra jöttem rá, hogy én sajnálom magamtól az énidőt. Bizony. Elég durva mondat mi? Ijesztő belegondolni. Hát még megélni milyen ijesztő...

Annyi teendő, feladat, határidő van jelen minden nap az életemben, hogy mikor eljutnék oda, hogy pihenek, már késő. Nyilván ez teljes mértékben döntés kérdése, az, hogy ki, mire áldoz időt.

Azt gondolnánk, hogy természetes dolog az, hogy pihenünk. Alszunk, filmezünk, kutyát sétáltatunk. Olyan tevékenységeket űzünk, amik kikapcsolnak. Azért, hogy feltöltődjünk és legyen energiánk az olyan teendőkre, amik a munkához, háztartáshoz, hétköznapi dolgokhoz szükségesek. Egyáltalán, hogy mi magunk jól legyünk, s képesek legyünk rendben élni az életünket.

Ez sokszor mégsem ilyen egyértelmű. Ha nem szakítunk erre időt és nem tervezünk tudatosan előre, könnyen belecsúszhatunk abba, hogy nem vagyunk eleget önmagunkkal. Annyit, amiennyi szükséges lenne a boldogságunkhoz.

Hogy mit lehet tenni?

Türelmesnek lenni magunkkal szemben. Felismerni a problémát és tudatosan odafigyelni. Leülni és végiggondolni, mi az, amitől képesek vagyunk feltöltődni. Aztán beiktatni ezen tevékenységeket az életünkbe. Rendszeresen. Nem állítom, hogy ez könnyű. Én is még csak tanulom...

MÁRTI

Mi, akik szeretünk utazni általában rendelkezünk egy listával azon országok vagy városok neveivel, ahová életünk során mindenképpen szereténk egyszer eljutni. Ezek között is van egy a legtetején, ami kiemelkedik a többi közül. Ha valaki kérdezi, hova utáznánk el szívesen, rögtön ezt válaszoljuk és tudatt alatt jobban odafigyelünk a hozzá kapcsolódó jelekre. Számomra ez a hely: Barcelona (volt).

Azért írom, hogy volt, mert nem tudom, lehet-e még azután is az első helyen, hogy már jártam ott. Be kell vallanom, sosem vonzott a gondolat, hogy külföldön éljek. Én szeretem Magyarországot és szeretem Pestet. Mégis, amikor kint jártam, úgy éreztem, bármikor odaköltöznék. Akár hosszabb időre is.

Többen kérdezték tőlem, hogy mi volt az, ami ennyire megfogott Barcelonában. Amellett, hogy imádom a spanyol nyelvet (mostmár tanulom is), a tengerpart tetszett a legjobban. A hangulat, ahogy sétálsz a pálmafák között, vagy lemész a homokba. Ahogy a helyiek munka után csak leugranak fürdeni egyet. Ez egy életérzés. Ami vagy passzol hozzád, vagy nem. Hozzám passzol.

TI JÁRTATOK MÁR ITT?

MÁRTI

Bevallom, úgy érzem, még sokkal hamarabb eltelt a nyár, mint szokott. Ez nyilván abból is adódik, hogy állandóan mentem, barátokkal találkoztam, utaztam, dolgoztam, vezetni jártam, néha pedig kisebb kényszerpihenők alkalmával eszméltem fel, hogy telik az idő. Jó látni, mennyi mindent éltem meg ezalatt a három hónap alatt és miket tanultam belőle.

Vakmerő

Biztos nem emlékeztek már - én sem emlékeztem -, még év elején választottam magamnak egy szót, ami köré 2019-et fel akartam építeni. Ez pedig a vakmerő volt. Nos igen, erről időközben én is megfeledkeztem, ugyanakkor szerintem mégiscsak volt értelme, mert tudat alatt is követtem egy picit ezt a vonalat. Például ide sorolom azt, hogy  nekiálltam a jogsinak, vagy, hogy elköltöztem otthonról.

Minden új - egy ideig

Igen nagy lépést tettem a felnőtté válás felé azzal, hogy nyáron elköltöztem otthonról. Ahogy minden új és ismeretlen, ez is hihetetlenül ijesztőnek tűnt. Ugyanezt éreztem a nyáron végzett szakmai gyakorlatom előtt is. Időt kell magunknak adni, hogy megszokjuk az ismeretlen helyzeteket. Bele kell rázódni, kitapasztalni és utána már fel sem fog tűnni az, amitől először megrémültünk. A türelem nagyon fontos, nemcsak másokkal szemben, hanem saját magunk felé is.

Segítséged adni és elfogadni

Ez talán a legnagyobb lecke, amit a nyáron megtanultam. Egyrészt az, hogy ha megtehetjük, akkor igenis segítsünk azoknak, akik rászorulnak. Akkor is, ha nem mondják ki hangosan. Odafigyelés a másikra - ez a kulcs. Másrészt pedig az, hogy igenis fogadjuk el, ha valaki önzetlenül képes könyebbé tenni az életünket. Mert hisszük, hogy sok mindenre képesek vagyunk és ez így is van. De együtt könnyebb, gyorsabb és egyszerűbb.

MÁRTI