Ilyen volt 2019
Egészen néhány órával ezelőtti meg voltam győződve róla, hogy ez a bejegyzés idén nem készül el. Ennek az okáról többek között az előző posztban olvashattok. Annak ellenére, hogy nem terveztem erről írni, az ilyenkor szokásos évösszegzés és a következő év megtervezése természetesen nem maradt el.
Őszintén meglepődtem, amikor elkezdtem visszaolvasni a tavaly kitöltött YearCompass füzetemet, amiben a 2019-es céljaimról és terveimről írtam. Leginkább azért volt megdöbbentő, mert akkor mindegyik olyan elérhetetlennek és megvalósíthatatlannak tűnt, most pedig sorban pipálhatom ki őket. Ezért jó a tavalyi bejegyzés is, mert bár nem mindegyik valósult meg 100%-osan, mégis van, amire jó visszatekinteni.
Ez az év nálam abszolút a kalandról és a változásokról szólt.
- UTAZÁS
Rögtön év elején létrejött a Világkörül rovat, ami az utazásaimat dokumentálja. Februárban jártam Máltán, nyár közepén Dániában, az őszt a spanyol tengerparton köszöntöttem, ősszel pedig Madeira szigetén pihentem. Elkezdtem spanyolul tanulni, ami mindig is régi vágyam volt és most megragadtam a lehetőséget. Egyszerűen imádom!
- MAGÁNÉLET
Az egyik legmeghatározóbb esemény volt idén, hogy elkezdtem az önálló felnőtt életemet azzal, hogy elköltöztem otthonról a fővárosba. Hatalmas kaland és kihívás, de egyáltalán nem bántam meg a döntésem. Emellett pedig ebben az évben a szerelem is rám talált.
- MUNKA
Fantasztikus része az életemnek az egyetem, a kari lap, ahol szuper csapattal tudok együtt dolgozni és idő közben lett egy (második) munkahelyem is, ahol szintén jól érzem magam és egy teljesen más világba enged betekintést.
Mindezek mellett pedig az évem egyik legnagyobb kihívása a jogosítvány megszerzése volt, ami sok-sok időbe, munkába és energiába tellett, de sikerült és emiatt hihetetlenül büszke vagyok saját magamra.
Összeségében egy hitetlenül sikeres és intenzív év áll mögöttem, ami pontosan úgy volt jó, ahogy megtörtént. Nagyon szerettem minden pillanatát, az összes szenvedésével együtt.
Márti