Hat vagy talán hét évvel ezelőtt jártam már itt. Azóta vágyok vissza. Holott előtte fogalmam sem volt róla, hogy létezik ez a hely. Ahogy arról sem, hogy ilyen varázslatos. Mert erre tényleg nincs jobb szó, igazi csoda.

Utazási honlapok általában az örök tavasz szigetének nevezik. Ami manapság már igazi hiánycikknek számít, legalábbis nálunk, ahol otthon a telet maximum két tavaszi hét köti össze a fullasztó nyárral. Itt pedig egész évben az van.

Megértem azokat, akik beleszeretnek ebbe a helybe és utána képtelenek elszakadni tőle. Mert annyira tökéletes és gyönyörű. Az ember maga se hiszi el, hogy amit lát, az valóban létezik és nem csak egy álomban van része. Homokos tengerpartok, magas, felhőbe nyúló hegyek, domboldalba épült színes házak, kis halászfaluk, alagúton átvezető utak: ez Madeira. Rengeteg apró természeti adottsággal, amire a helyiek kincsként vigyáznak.

Egy kicsit más ez az utazás, mint a többi. Már nem érzem magam annyira turistának, mégis naphosszat bámulok ki az autó ablakán. Kapkodom a fejem, mert nem tudom, merre nézzek, hogy minél többet fogadhassak be a látványból. Egyelőre még csak szokom az ittlétet.