Az év elején megfogadott célok közül az egyik az volt, hogy idén megtanulok vezetni és megcsinálom a jogsit. Az utóbbi időben egyre többször kerültem olyan szituációba, ahol nagyon jól jött volna, ha tudok vezetni. Egyszerűen, mert praktikus. Viszont eddig voltak fenntartásaim ezzel kapcsolatban.

Korábban már leírtam nektek, hogyan is vágtam bele ebbe az egészbe. Aztán arról is beszámoltam, hogy bizony a lelkesedésem és az energiám egy idő után elfogyott. Ugyanakkor pont azért jó belevágni egy ilyen projektbe, mert nem mondhatod a közepén azt, hogy: feladom. Vagyis mondhatod, csak nem éri meg.

Hogy hol tartok most?

Sikeresen letudtam a KRESZ és az elsősegély vizsgát is. Jelenleg pedig járok vezetni. Nagyjából tíz óránál tartok. Először nagyon furcsa és ijesztő volt. Egyrészt a kormánynál ülni és irányítani, másrészt millió meg egy dologra odafigyelni egyszerre. De mindenki azzal bíztatott, hgy csak az eleje nehéz, utána egyre könnyebb lesz. Sokáig nem akartam ezt elhinni, pedig tényeg így van. Mostanra eljutottam oda, hogy már nem érzem teljesen kifáradva magam a végére, már kezdem élvezni azt, hogy vezethetek.

Hatalmas szerencsének tartom, hogy a korábbi események és rossz emlékek okozta félelem fel sem merül bennem, mikor vezetek.

Egyáltalán nem gondolok arra, ami történt, sem pedig arra, hogy mi történhet. Hiszen tudom, hogy én irányítok, én figyelek, én döntök.

Itt tartunk most. Arra biztatok mindenkit, aki fél belevágni, hogy tegyétek meg! Én vagyok rá az élő példa, hogy igenis le lehet győzni legnagyobb félelmeket!

MÁRTI