„Kicsit céltalannak érzem magam. Itt a nyár, őrült nagy sebességgel robbant be, fel sem tudtam igazán készülni rá.” Írom le ezt úgy, mint életem legnagyobb problémáját.

Nem tudom, hogy ez normális emberi dolog-e, vagy csak életkori sajátosság, hogy hét-nyolc hónaponta eljön az a pont, mikor lövésed sincs arról, mit is csinálsz pontosan. Vagy, hogy mit kéne csinálnod. Esetleg jó-e az, amivel az időd nagyrészét töltöd.

Keserves küzdelem a bizonytalanság felfoghatatlan egészén.

Mi ez? Felnőtté válás.

Mikor sarokban ülve csokit zabálsz és kisautót tologatsz, miközben pornó oldal van megnyitva a gépeden és éppen a telefonszámlát kéne befizetned. A múlthavit.

Egyik percben úgy érzed, te vagy az élet császára, máskor meg az ágyban fekve, a takaró alatt összekuporodva arra vársz, hogy anya hazajöjjön és adjon neked valami kaját. Nagy a szád, hogy te bezzeg már húszévesen elköltözöl otthonról, addig a pontig, míg meg nem látod, mennyibe kerül egy liter tej a boltban. Mert eddig csak a vodka meg a chips lebegett a szemed előtt. Annak tudod az árát. Áfával, áfa nélkül. De mi az az áfa?

Cigizni simán kimész napjában többször is a kertbe, sajnálod magad, hogy mekkora egy szar az élet, hogy bent nem lehet füstölni, muszáj voltál megtenni vagy tíz lépést. Más meg helyetted dolgozik, mos, főz, pakol. Fel sem tűnik, milyen lenne, ha nem lenne megcsinálva, hiszen meg van csinálva. Kész van, nem látod?

Vélemény mindenről van. Politika, vallás, mások párkapcsolata. De neked egyik sincs. Csak mondani jó a tuti, tenni érte már kevésbé. Pedig mindenkire ráférne. Rád is, meg a világra is.

MÁRTI

A Podcast a tartalomkészítés egy új formája. Egy műsor, mely külföldön már régebbóta népszerű, itthon azonban most kezd egyre felkapottabbá válni. Mondhatni azt is, hogy ez a videó utódja. Ugyanis nem kell nézni képet, elég csak hallgatni a szöveget. Útközben, edzés alatt, metrón, sétálás közben, otthon...

Podcast: A "Podcast" szó az iPod és a "broadcast" (jelentése: közvetít, sugároz) szavak összeolvadásából keletkezett, a "podcasting" kifejezés az ilyen jellegű műsorok készítését, illetve hallgatóként, nézőként való fogyasztását takarja. (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Podcasting)

Egyre többen kezdenek bele ilyen adások készítésébe, így kedvünkre válogathatunk a különféle, számunkra izgalmas témák közül. Nemcsak azért jó, mert hasznos tartalommal és informácókkal lát el, vagyis tanulni lehet belőle. Ezenkívül azonban van még egy hatalmas előnye, ami miatt szerintem igazán népszerű manapság. Mikor mindenki egyedül érzi magát a világban, bekapcsol egy ilyen adást és hirtelen belecsöppen egy beszélgetés közepébe. S olyan érzése támad, mintha a barátaival csevegne egy kávé mellett.

1. Tökéletlenül tökéletes

Anno ez volt az első Podcast, amit meghallgattam. Általában Instagramon szoktam rábukkanni ezekre, többnyire úgy, hogy valaki más ajánlja őket. És eddig még egyszer sem kellett csalódnom. Leginkább motiváló és saját tapasztalatot mesélő Szandra történetein mindig olyan jókat derültem és sokszor magamra ismertem a hallottakban.

2. Párnacsata

Mindig hatalmas izgalommal várom az új részeit. Általában edzés közben szoktam hallgatni, így valahogy sokkal gyorsabban telik el az idő. És ami hihetelen, hogy a lányoknak mindig sikerül olyan témát kiválasztaniuk, ami aktuális az életemben. Így nemcsak tudáshoz jutok, de megerősítéshez is, hogy nem vagyok egyedül az adott problémával a világon.

+1. The CareerGirl by Zsófi Máté

Ez egy viszonylag új csatorna, még csak egy adás van fent. De az a műsor valami fantasztikus. Egy beszélgetés Ott Annával, az életéről, munkáról, irodalomról. Nagy kultúrakedvelő révén, nagyon szerettem hallgatni ezt a beszélgetést és kíváncsian várom a folytatást!

TI MILYEN PODCASTOKAT SZOKTATOK HALLGATNI? 

MÁRTI

Az utóbbi egy-két hétben ütötte fel a fejét az ANTI INSTA kihívás. Én is többször belefutottam ebbe a kezdeményezésbe, melynek lényege, hogy olyan képeket posztolnak a résztvevők az Instragram feedjükbe, ami nem kelti a tökéletes élet látszatát. Sőt. Egyenesen, őszintén és realisztikusan mutatja be, hogy emberek vagyunk, akik hibáznak és cikis vagy abszurd helyzetekbe keverednek.

Ellene vagy mellette?

Az új trendet, mint minden más újítást, vegyes reakciókkal fogadták a felhasználók. Voltak, akik kifejezetten értékelték és támogatták, hogy végre került valami valóságos is a sok tökéletesnek titulált életkép közé.

Mások vagy felháborodtak, vagy értetlenkedve nézték a történteket. Azzal érveltek, hogy a tudatos felhasználók mind tudják, hogy az Instagramon látott képek nagyrésze manupulált és, hogy nem a valóságot tükrözi. (Biztos ez? Akkor miért mutatta ki több felmérés is, hogy nagy eséllyel rosszabbul érzi magát az az ember, aki elkezdi nézegetni az ott levő képeket, mint aki nem teszi ezt.) Az állították, hogy éppen azért szeretik az alkalmazást, mert oda egy szépen megkomponált, előre kitalált és utólag átdolgozott fénykép kerül ki, mely harmonizál a többivel ezáltal kiadva egy szép és egységes feedet.

Saját élmények alapján

Korábban rengeteget használtam én is ezt az alkalmazást. Nem állítom, hogy ma már egyáltalán nem töltöm ott az időm, de jelentősen lecsökkent a mennyiség. Egyrészt idő hiányában, másrészt pedig azt vettem észre, hogy már eszembe se jut posztolni. Képtelen lennék minden nap kitenni egy képet, vagy kitalálni előre, hogy másnap milyen poszt kerüljön ki.

Jelenősen lecsökkentettem azoknak a számát, akiket követek. Ennek egyenlen célja az, hogy csakis azoknak az embereknek a képei jöjjenek velem szembe, akikre tényleg kíváncsi vagyok. A többit egyszerűen nem nézem meg, mert akkor tényleg végtelen mennyiségű időt venne el.

Azokra viszont szívesen áldozok időt, akikről úgy érzem, hozzátesznek az életemhez. Mert inspirálnak, fejlődésre biztatnak, vagy általuk tanulhatok valamit a világról, vagy akár magamról is. Néha pedig egyszerűen csak jól esik vicces mémeket nézegetni.

A blog miatt nem terveztem megszüntetni a fiókom, de szépen átgondoltam, hogy mit, hogyan és mennyit szeretnék megmutatni az életemből a nagyvilágnak. Nyilános profil mellett bárki látja azt, amit én posztolok, legyen ez akár sztori, akár állandó kép vagy videó. Arra jutottam, hogy szívesen mutatom meg a munkám, mesélek az éppen aktuális engem érintő és érdeklő témákról, de húzok egy határvonalat. Mert van, amiről nem kell tudnia az egész világnak. Elég ha én tudok róla.

TI MIT GONDOLTOK ERRŐL?

MÁRTI

Az év elején megfogadott célok közül az egyik az volt, hogy idén megtanulok vezetni és megcsinálom a jogsit. Mégpedig azért, mert egyre többször kerültem olyan szituációba, ahol nagyon jól jött volna, ha tudok vezetni. Egyszerűen, mert praktikus. Viszont eddig voltak fenntartásaim ezzel kapcsolatban.

Nem véletlenül. Az előző bejegyzésben még januárban leírtam, hogy miért is rettegek annyira az autóvezetéstől. Stresszel. Ugyanakkor egy boldog és kipihent, teendőmentes napon jött az elhatározás, hogy hajrá, csináljuk! Muszáj valamikor nekiállni, ha egyszer tényleg le akarom küzdeni ezt a mumust.

Ezért belevágtam. Az azóta eltelt néhány hónap a KRESZ tanulásával telt. Hol lelkesebben, hol kevésbé. Ugyanis a motiváció olyan dolog, ami igen gyakran változik. Általában a hangulattal karöltve. És suli vagy munka után, mikor este nyolckor esel haza hulla fáradtan, bizony nincs kedved neki állni magolni a szabályokat.

Az elmúlt néhány hétben több hullámhegyen és hullámvölgyön mentem keresztül. Érzetem azt, hogy én ezt nem akarom, nem vagyok képes rá és szidtam magam, hogy minek kezdtem bele egyáltalán. Máskor alig vártam már, hogy beülhessek a kocsiba és végre ténylegesen elkezdhessek vezetni. Nos erre már nem kell sokat várni, ugyanis sikeresen átmentem vizsgán. Úgyhogy mostmár tényleg semmi nem tarthat vissza attól, hogy megtanuljak vezetni. 

Kivéve saját magam. Ugyanis újra meg újra rá kell döbbennem, mennyire korlátozom magam. A félelem képes megbénítani. Éppen ezért néha akkor kell komoly döntéseket meghozni és fejest ugrani, mikor érzel magadban kellő erőt hozzá. Bele kell vágni ott és azonnal, mielőtt meggondolnád magad. Utána pedig már csak egy kis (sok) kitartás kell hozzá.

MÁRTI

Első reggeli kávé a teraszon. Ugye tudod, mit jelent ez? Szezon van. Itt a tavasz, itt a nyár. Sőt, akár még az ősz is beleférhet, ha megint olyan meleg lesz októberben, mint legutóbb volt.

Ülök és csak hallgatom a madarak szűnni nem akaró csiripelését. Néha felugat egy kutya valamelyik szomszédos ház kertjében. Vagy elteker egy biciklis a kapu előtt.

Ezt úgy hívják, hétvége. Csend és nyugalom.

Mikor nem kelek időre, nem kapkodok reggel, nem öntök tej helyett narancslevet a kávémba. Nem sminkelek félig lecsukott szemmel és nem alszom vissza azalatt a tíz másodperc alatt, amíg leülök a szekrény elé kiválasztani az aznapi ruhámat.

Helyette nézelődők. Hallgatom a természet "zaját" és szívom magamba a friss levegőt. Elképesztően sokat számít, hogy eső után vagyunk. Érződik, hogy egy kicsit hűvösebb a levegő, viszont sokkal, de sokkal frissebb. Köntösömet összébb húzom magamon, így csak a bokám lóg ki, máshol már nem fázhatok. De az is jóleső fázás, mert legalább érzem, hogy kezdek ébredezni. Már eszembe jut egy-két gondolat, például, hogy mindezeket akár le is lehetne írni. Olyan régen írtam már csak úgy. Magamnak. Aztán az is beugrik, hogy nem akarok gépet látni ma sem, igaz, tegnap se akartam, aztán mi lett a vége...

Rántotthús lesz ma az ebéd, a gondolatra összefut a nyár a számban. Aztán eszembe jut, hogy még a reggelin se vagyok túl, előbb talán azt kéne letudni. Hétközben általában kimarad, vagy csak gyorsan bekapok valamit útközben, mert nincs rá több idő. De most van, micsoda luxus, hirtelen azt se tudom, hova nyúljak. Müzli vagy rántotta? Tükörtojás, bundáskenyér vagy palacsinta?

Kicsit várom, hogy kisüssön a nap. Az eget elnézve nem fog, és talán annyira nem is bánom. Ha szikrázna, úgy érezném, már délelőtt van és muszáj nekiállni a teendőknek. Most, míg ilyen borongós, és az időnkénti kakaskukorékolás is megerősít abban, hogy még reggel van. Vagyis nem kell kapkodni. Nem kell rögtön belevetni magam a munkába. Főleg, mivel vasárnap van. Az egészséges az lenne, ha egyáltalán, még csak rá se néznék ma semmire, aminek köze van a munkához. De ezt úgyse tudom megállni. Tegnap már megpróbáltam, csak egyetlen egy e-mailre akartam válaszolni, aztán három óra múlva sikerült felállnom az asztaltól. És nem, nem azért, mert annyira hosszú volt a levél...

Lassan elfogy a kávé, a bokámon jégcsapok nőnek és a fejemben a teendők listája egyre hosszabb. Két lehetőség van: felkelek és elindulok magammal rántva a napot is. Vagy visszabújok még egy kicsit az ágyba, aztán kezdem előről ezt a teraszon kávézós dolgot. Mert ugye kávé nélkül nincs reggel...

MÁRTI

Arra jöttem rá, hogy nem vagyok normális. És most nem a szó leszorosabb értelmében gondolom ezt magamról. Bár hiszek abban, hogy egy ember se teljesen kerek, de ennyi szükséges is a jó élethez. Szóval bevállalom, nálam is belefér.

Hihetetlen, de így van. És minderre egy Halott Pénz dal szövege döbbentett rá. És milyen jól tette! Mert annak ellenére, hogy igyekszem pozitív maradni, mindenben meglátni a jót, keveset panaszkodni, ugyanúgy velem is előfordul, hogy elfelejtek reálisan látni. Csak nézek előre, de valójában nem látok semmit. Nem látom azt, ami körülvesz.

Ezért kellenek a rádöbbenések.

És igazából mindegy, mi váltja ki a reakciót. Esemény, saját gondolat, dalszöveg (mint az én esetemben), veszekedés, film, vagy lehet bármi más. Mert a gondolat, ami egyszercsak elárasztja az agyad, és felnyitja a szemed, valójában végig ott volt előtted. Csak nem vetted észre. Rég megszületett már benned, csak még nem ért meg arra, hogy megmutassa magát neked. De eljön az ideje.

Mikor rájössz, mennyire szerencsés vagy. Mert fiatal vagy. Vagy éppen öreg. Tapasztalt vagy tapasztalatlan. Vár még rád egy csomó fantasztikus kaland. És megérted, hogy a világ úgy jó, ahogy van. Persze lehet jót tenni, cselekedni, segíteni. De nem bosszankodhatsz állandóan mások miatt. Vagyis megteheted, hiszen ki vagyok én, hogy bármiben meggátoljalak téged. De valójában te is tudod, hogy nincs értelme igazán.

Helyette lehetsz boldog, lehetsz őrült, nevethetsz és másokat is megnevettethetsz. Széppé teheted a világ egy kis darabkáját. A saját világodat. De ehhez az kell, hogy ne vedd mindig komolyan magad. Igenis nevess a saját hülyeségeiden. Vállald fel a véleményed, tedd azt, amire igazán vágysz. És igenis néha tedd meg, hogy nem gondolkodsz. Légy merész! Csináld!

NEKED VOLT MÁR ILYEN RÁDÖBBENÉSED?

MÁRTI