„Kicsit céltalannak érzem magam. Itt a nyár, őrült nagy sebességgel robbant be, fel sem tudtam igazán készülni rá.” Írom le ezt úgy, mint életem legnagyobb problémáját.

Nem tudom, hogy ez normális emberi dolog-e, vagy csak életkori sajátosság, hogy hét-nyolc hónaponta eljön az a pont, mikor lövésed sincs arról, mit is csinálsz pontosan. Vagy, hogy mit kéne csinálnod. Esetleg jó-e az, amivel az időd nagyrészét töltöd.

Keserves küzdelem a bizonytalanság felfoghatatlan egészén.

Mi ez? Felnőtté válás.

Mikor sarokban ülve csokit zabálsz és kisautót tologatsz, miközben pornó oldal van megnyitva a gépeden és éppen a telefonszámlát kéne befizetned. A múlthavit.

Egyik percben úgy érzed, te vagy az élet császára, máskor meg az ágyban fekve, a takaró alatt összekuporodva arra vársz, hogy anya hazajöjjön és adjon neked valami kaját. Nagy a szád, hogy te bezzeg már húszévesen elköltözöl otthonról, addig a pontig, míg meg nem látod, mennyibe kerül egy liter tej a boltban. Mert eddig csak a vodka meg a chips lebegett a szemed előtt. Annak tudod az árát. Áfával, áfa nélkül. De mi az az áfa?

Cigizni simán kimész napjában többször is a kertbe, sajnálod magad, hogy mekkora egy szar az élet, hogy bent nem lehet füstölni, muszáj voltál megtenni vagy tíz lépést. Más meg helyetted dolgozik, mos, főz, pakol. Fel sem tűnik, milyen lenne, ha nem lenne megcsinálva, hiszen meg van csinálva. Kész van, nem látod?

Vélemény mindenről van. Politika, vallás, mások párkapcsolata. De neked egyik sincs. Csak mondani jó a tuti, tenni érte már kevésbé. Pedig mindenkire ráférne. Rád is, meg a világra is.

MÁRTI