Első reggeli kávé a teraszon. Ugye tudod, mit jelent ez? Szezon van. Itt a tavasz, itt a nyár. Sőt, akár még az ősz is beleférhet, ha megint olyan meleg lesz októberben, mint legutóbb volt.

Ülök és csak hallgatom a madarak szűnni nem akaró csiripelését. Néha felugat egy kutya valamelyik szomszédos ház kertjében. Vagy elteker egy biciklis a kapu előtt.

Ezt úgy hívják, hétvége. Csend és nyugalom.

Mikor nem kelek időre, nem kapkodok reggel, nem öntök tej helyett narancslevet a kávémba. Nem sminkelek félig lecsukott szemmel és nem alszom vissza azalatt a tíz másodperc alatt, amíg leülök a szekrény elé kiválasztani az aznapi ruhámat.

Helyette nézelődők. Hallgatom a természet "zaját" és szívom magamba a friss levegőt. Elképesztően sokat számít, hogy eső után vagyunk. Érződik, hogy egy kicsit hűvösebb a levegő, viszont sokkal, de sokkal frissebb. Köntösömet összébb húzom magamon, így csak a bokám lóg ki, máshol már nem fázhatok. De az is jóleső fázás, mert legalább érzem, hogy kezdek ébredezni. Már eszembe jut egy-két gondolat, például, hogy mindezeket akár le is lehetne írni. Olyan régen írtam már csak úgy. Magamnak. Aztán az is beugrik, hogy nem akarok gépet látni ma sem, igaz, tegnap se akartam, aztán mi lett a vége...

Rántotthús lesz ma az ebéd, a gondolatra összefut a nyár a számban. Aztán eszembe jut, hogy még a reggelin se vagyok túl, előbb talán azt kéne letudni. Hétközben általában kimarad, vagy csak gyorsan bekapok valamit útközben, mert nincs rá több idő. De most van, micsoda luxus, hirtelen azt se tudom, hova nyúljak. Müzli vagy rántotta? Tükörtojás, bundáskenyér vagy palacsinta?

Kicsit várom, hogy kisüssön a nap. Az eget elnézve nem fog, és talán annyira nem is bánom. Ha szikrázna, úgy érezném, már délelőtt van és muszáj nekiállni a teendőknek. Most, míg ilyen borongós, és az időnkénti kakaskukorékolás is megerősít abban, hogy még reggel van. Vagyis nem kell kapkodni. Nem kell rögtön belevetni magam a munkába. Főleg, mivel vasárnap van. Az egészséges az lenne, ha egyáltalán, még csak rá se néznék ma semmire, aminek köze van a munkához. De ezt úgyse tudom megállni. Tegnap már megpróbáltam, csak egyetlen egy e-mailre akartam válaszolni, aztán három óra múlva sikerült felállnom az asztaltól. És nem, nem azért, mert annyira hosszú volt a levél...

Lassan elfogy a kávé, a bokámon jégcsapok nőnek és a fejemben a teendők listája egyre hosszabb. Két lehetőség van: felkelek és elindulok magammal rántva a napot is. Vagy visszabújok még egy kicsit az ágyba, aztán kezdem előről ezt a teraszon kávézós dolgot. Mert ugye kávé nélkül nincs reggel...

MÁRTI