Világ körül: #Miért pont Dánia?

37747454-2144-4bb0-a929-15a131e37bd3.jpeg

Amikor lelkesen elújságoltuk a barátoknak, ismerősöknek, hogy idén nyáron elutazunk Dániába, mindig mindenkitől ugyanazt a kérdést kaptuk vissza: miért pont Dánia? Hogy őszinte legyek, most sem tudok rá ésszerű választ adni. Nem volt konkrét terv, ok vagy cél. Azért választottuk ezt az országot, mert még sosem jártunk itt és kíváncsiak voltunk rá, hogy milyen.

Hogy milyen?

Csodaszép! Mi Koppenhágát, a fővárost fedeztük fel néhány nap alatt. Ami elsőre szembetűnő volt, az a rengeteget bicikli. Ott mindenki, értsd MINDENKI biciklivel jár. Az autók száma körülbelül negyed annyi, mint itthon. Ez, illetve a tenger eredményezi, hogy sokkal tisztább és frissebb a levegő.

A város hangulata igazán különleges. A régi és a modern építészet keveredik szinte mindenhol, akárhova nézünk. Vörös tégla épület mellett és egy teljesen üveg borítású áll, mintha direkt úgy tervezték volna, hogy folyamatosan váltsák egymást.

A nyár ellenére, viszonylag hűvös van. Nekem legalábbis ez volt az egyetlen, ami nem tetszett. A szél állandóan fúj és nagyjából 16-17 fok volt végig, ami inkább 12-13-nak érződött. Egyszer az eső is esett, ami csak minket zavart. A helyikek látszólag hozzá vannak ehhez szokva, ugyanúgy sétálnak vagy bicikliznek tovább rövidujjúban.

Én különösen rajongok minden vízért, lehet tó, folyó, tenger, vagy óceán. Egyszerűen elvarázsol a látványa és megnyugtat a hangja. Hajózni is nagyon szeretek, úgyhogy ez a város (is) a szívemhez nőtt.

img_3707.jpg

img_3528.jpeg

img_3650.jpeg

img_3526.jpeg

img_3460.jpeg

img_3678.jpeg

img_3708.jpg

 

TI JÁRTATOK MÁR KOPPENHÁGÁBAN?

MÁRTI