Az utóbbi időben nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy legyen-e egyáltalán ez a blog. Mert megmondom őszintén, ahogy sok minden más is, ez is átalakult az életemben. Már nem azt a funkciót tölti be, amit anno 2015-ben, mikor elindítottam. Ugyanakkor akárhányszor megnyitottam a kezdőlapot, mindig melegség járta át a szívem.

Nem az íráshoz való viszonyom változott meg. Azt épp annyira, ha nem jobban szeretem csinálni, mint korábban. Egyszerűen az életem változott meg. 2015-ben középiskolás voltam, aki rengeteg változáson ment keresztül, sokszor nem értette, hogy mi, miért történik vele. Tele voltam érzelmekkel és gondolatokkal, égett bennem a közlés iránti vágy. És tele voltam idővel.

Aztán másfél évvel ezelőtt leérettségiztem és elmentem egyetemre, amivel teljesen felfordult az életem. Jó értelemben. Átalakult a napirendem, kikerültem a közoktatás kötött rendszeréből, új embereket ismertem meg és új kihívások elé állított az élet. Elkezdtem havonta írni a kari lapba, majd fél év után a főszerkesztője lettem. Ami egyrészt nagyon izgalmasnak tűnt, ijesztőnek és hatalmas lehetőségnek. És nagyon örülök, hogy belevágtam, mert a mai napig imádom csinálni!

Emelett elkezdtem időnként egy Funzine nevű online újságnak írni, illetve az egyetemistáknak szóló print anyagukba is publikálni. Jöttek olyan lehetőségek, amikre egyszerűen nem lehetett nemet mondani és az írásban van fejlődésemhez abszolút hozzájárultak.

Mindezek hátránya viszont, hogy a blog háttérbe szorul. Sokszor idő és téma hiányában nem születtek új bejegyzések, mostanában pedig azon igyekeztem, hogy megtaláljam az egyensúlyt a publikus és magán témák között.

Úgyhogy itt tartunk most. Nem ígérem, hogy újult erővel és hatalmas lendülettel térek vissza. De azt igen, hogy egyelőre megmarad a blog. Ha pedig érdekel titeket, hogy mi is történik velem, kövessetek az Instagramon!

Márti