A félelemről mindenki olyan elutasítóan beszél. Mintha valami ördögi, gonosz erő lenne, ami nem jó semmire, csak megkeseríti az életünket. Pedig ennél egy sokkal összetettebb érzésről van szó.

A félelem rávesz. Arra késztet, hogy ÉLJ. Kihívások elé állít, mert azt akarja, hogy leküzd azt, amitől rettegsz. Mikor félünk, valójában nem hisszük el, hogy képesek vagyunk győzni. Hogy sikerülhet az őrült tervünk. Hogy összejöhet az, ami korábban még soha. 

A legfontosabb dolog elfogadni, hogy a félelem az életünk része. Mindenkiben ott lakozik, még akkor is, ha időnként nem úgy tűnik. Mindenki fél valamitől, időnként jobban, máskor kevésbé. Csak vannak, akik képesek tudomásul venni, hogy a félelem az életük része. Békét kötnek vele és közösen megtárgyalják. Valahogy így: „elfogadom hogy itt vagy velem, de akkor te is fogadd el, ha én néha úgy csinálok, mintha nem léteznél és legyőzőm a korlátimat. Ha ezen túl vagyunk, majd újra beszélhetünk.”

Tudom, szörnyű az a gyomorszorító érzés, mikor rettegsz valamitől. De mennyivel jobb úgy odaállni, hogy tudod, ez teljesen természetes, s csak a te jólétedet szolgája. Mert ha nem létezne, lehet hogy soha nem bújnál elő a házból, nem próbálnál ki új dolgokat, sosem tapasztanád meg a legeslegjobb érzést a világon: azt, mikor leküzdöd a saját falaidat és fejest ugrasz az ismeretlenbe.

Sok mindentől félek én is. De ettől csak még izgalmasabb az egész. Lehet tapasztalni, meglepődni, izgulni, várni, álmodozni, majd megélni. Gyere, félj velem Te is!

MÁRTI