Már hónapok óta nem éreztem azt. Azt, hogy én ezt imádom csinálni. Pedig imádom csinálni.

Írni muszáj, ezt bárki megmondhatja, aki írt már életében valamit. Ezt nem lehet csak úgy abbahagyni, mint a kosarazást. Nem dönthetsz egyik napról a másikra úgy, hogy nem mész többet edzésre. Sem pályára. Itt nincs ilyen. A gondolatok akkor is jönnek, ha nem írjuk le őket. Sőt, ha nem engedjük ki őket a fejünkből, egyre csak gyűlik. Egyre több és több jön, követelőzik, hogy testet ölthessen végre a szavak által.

Szeretem ezt a blogot. Különös mégis jó visszaolvasni, miket írtam két évvel ezelőtt. Látni a fejlődéseket, a változásokat.

Ugyanakkor sosem éreztem azt igazán, hogy megtaláltam A témám. Azt, ami egy biztos alapként tud szolgálni, amiről, akkor is tudok írni, ha nem jut eszembe semmi. Amit tényleg a magaménak érzek. Ami a divat egy fashion blog esetében, vagy a könyvek egy olvasni imádó számára. Igyekeztem több mindent kipróbálni, kísérletezni, melyik tetszik Nektek a legjobban. Volt olyan, amit én is imádtam, volt, amit kevésbé.

Most sem állítom azt, hogy tényleg megtaláltam. De talán elindok egy olyan irányba, ami számomra is izgalmasabb és kihívásokkal teli.

Én mindig is az emberekről szerettem írni. Érzésekről, amiket átélünk, amik miatt néha magunk alatt vagyunk, máskor pedig a mennyben, s szárnyalunk. Úgyhogy ez lesz most. Nem ígérek semmi biztosat, csak kísérletezést, keserédes ízt és esős napsütést.

MÁRTI