5 dolog, amiért szeretek kisvárosban élni

img_2101.jpg

Egy kisvárosban lakom, Budapesttől nagyjából 40 percnyire. Mikor iskola van, minden nap bent vagyok a fővárosban. Szeretem a hangulátát, a gyönyörű épületeit, azt, hogy mindig pezseg az élet. Mégis be kell vallanom, hogy olykor jól esik hazajönni. Itt megnyugszom, lelassulok, egy kicsit olyan érzés, mintha nyaralnék. Egész évben.

Zaj kontra csönd

Az egyik hatalmas előny szerintem, hogy sokkal kevésbé zajos. Itt ritkán dudálnak az autók, villamos sem közlekedik és mentő szirénát is csak elvétve hall az ember. Ellenben a szél susogását kíválóan, és a madarak is előszerettel csiripelnek. Sőt, időnként még egy kakas is megszólal az szomszédos utcában. És igen, imádom!

img_8680.jpg

Zöld

Bár imádok Budapesten, a gyönyörű antik épületeket bámulva sétálni, s közben azon gondolkodni, vajon hogy nézhet ki belülről, mégis jól esik, hogy itthon ennyi zöld vesz körül. Szeretem, hogy itt a nagy kert, ahová bármikor ki lehet feküdni olvasni, vagy este csillagokat nézni. Minden tavasszal gondosan megtervezem, hogy azon a nyáron milyen színes virágok pompázzanak a ház körül, s csalogassák oda a szemeket.

Frissen a kertből

Elég néhány lépést megtenni és máris ott a friss gyümölcs az asztalon. Körte, szilva, cseresznye, birsalma, szeder, málna. Nincs is annál jobb érzés, mikor csak kiugrasz egy percre és teleszeded a markod finomságokkal. Imádom nézni, ahogyan napról napra pirosodik be a paradicsom a palántán, ahogyan újra és újra terem a borsó és a zöldbab. Amit későbbre is el lehet tenni, így aztán télen is tudunk saját termést enni.

img_2721.jpg

Ismerős arcok

Szeretem az érzést, hogy mikor belépek a pékségbe egy ismerős arc mosolyog rám. Hogy az utcán sétálva bármikor összefuthatok egy kedves baráttal. Hogy néha csak úgy beállít valaki, mert hozott egy kis cukkinit, ami a saját kertjében termett. Vagy mikor az újságban meglátod egy volt osztálytársadat, aki épp sportversenyt nyert. Ugyanakkor nincs hatalmas tömeg az utcán. Ha szeretnél egy kicsit elbújni a világ elől, a picike mellékutcák tökéletes helyet biztosítanak.

img_9127.jpg

Duna

Egyszer meséltem egy barátomnak, hogy nyáron mennyire szeretek a Dunában fürdeni. Ő annyira megdöbbenve nézett rám, hiszen Pesten ez nem gyakran fordul elő, a víz sem olyan tiszta és megfelelő hely is csak elvétve van biztosítva ilyen célra. Nálunk szuper a part, már egészen kicsi korom óta járok oda. Nincs is annál jobb érzés, mikor fullasztó a meleg, te pedig belecsobbansz a kellemesen hűs vízbe.

 

TI HOL ÉLTEK? NYÜZSGŐ NAGYVÁROSBAN, VAGY KISEBB, CSENDESEBB HELYEN?

 

MÁRTI

Címkék: személyes, atram