Tabutémák

Tegnap volt egy érdekes beszélgetésem egy nagyon kedves barátnőmmel. Vagyis nem maga a beszélgetés volt ennyire érdekes, hiszen a szokásos dolgok kerültek szóba, lányok egymást közt. Inkább az a láthatatlan fal, furcsa kis érzés, ami megjelent. Mintha valaki figyelt volna bennünket, hallgatták volna, amit mondunk. Amit nevezhetünk viselkedésnek, gátlásnak, ki ahogy akarja. Mindenesetre ott volt, ahogy ott van nagyon sokakban. Ami nem baj, csakhogy legtöbben azt hiszik, ezzel egyedül vannak. Pedig nem.

Úgyhogy most hozzád szólnék, aki te is, mint annyian azt gondolod, csak te vagy ilyen. Fura. Vagy rossz. Nincs erre jó szó. Vagyis szerintem leginkább: emberi. Úgy érzed, te vagy az egyetlen ezen a bolygón, akinek eszébe jut. Erre gondol, erről fantáziál, álmodik. Pedig valójában mindenki csinálja. Nyíltan vagy titokban, bevallottan vagy elnyomva. Ijesztő lehet, hiszen soha nem hallottál erről senkitől, így nem fordul meg a fejedben, hogy talán ez már másnak is eszébe jutott. Hogy nem te vagy az egyetlen, akinek vannak érzései, vágyai, kívánságai. Pedig mi, kik embernek valljuk magunkat, úgy vagyunk, pont mint te.

A nőknek kicsit talán nehezebb, mert a köztudatban "elfogadottabb", ha a férfiak adnak hangot ezen gondolataiknak vagy tetteiknek. Sztereotip világan a tökéletes nő képéről elsőre talán nem a piszkos fantázia jut eszünkbe. Holott rengeteg sorozat, könyv és film foglakozott már ezzel a témával. Mégis mintha ez még most is egyfajta tabu lenne. Pedig, ha úgy teszünk, mintha nem lenne, attól az még ugyanúgy ott van. Arról nem is beszélve, hogy ha esetleg mégis szóba kerül, máris ennek meg annak vagyunk titulálva. Mintha ez olyan rossz, gonosz vagy bűnös dolog lenne.

Ez mindenkinek a saját élete, amit úgy él, ahogy neki a legmegfelelőbb. Nincs kinek megfelelni. Szerintem sokkal egyszerűbb és rövidebb az egyenes út. Egyénfüggő, hogy ki, miről, hogyan és kivel szeret beszélni. Nem is akarok senkit semmire rákényszeríteni, egyszerűen csak szólni. Hogy igazából a beismerni nehéz.