A szülinap meghatározó ünnep. Én legalábbis személy szerint imádom. Akár az enyém, akár másé. Mert ez fontos dátum, egy különleges nap, ami okot adhat az ünneplésre. Már-már hagyomány, hogy minden év augusztus 19-én írok pár sort, összefoglalót, gondolatot a bloggal kapcsolatban. Merthogy 2015-ben ezen a napon hoztam létre az Atramot.

Két éve és tavaly ilyenkor is ünnepeltem. A blogomat. Hogy ismét eltelt egy év, hogy egyre többen olvasnak, tele vagyok lelkesedéssel, ötlettel, energiával.

Most inkább megállok és visszatekintek. Kereshetnék kifogásokat, hogy ezalatt az eltelt egy év alatt, miért volt kevesebb bejegyzést, vagy kisebb a kattintásszám. De nem teszem. Mert néhány nappal ezelőtt rájöttem valamire, amit ha tudtam volna anno, sok szenvedéstől óvom meg saját magam. Ez pedig a következő:

nem számít, hogy ki olvas. Az sem érdekel, ha senki sem kattint a friss posztra. Azért írok, mert kényszerem van rá, mert segít megérteni a fejemben történő dolgokat. És ha ez valakit érdekel, szuper. Ha pedig nem, nos, az sem baj.

Felszabadító érzés elengedni mindazt, ami sokáig komoly fejtörést és stresszt okozott. És a gondolat, hogy lehet, hogy valójában senkit sem érdekel az, amit csinálok, meglepő módon megkönnyebbüléssel tölt el. Ettől függetlenül írok, ahogy időm és a szeszélyes ihletem engedi, folytatom az Atramot. Mert jól esik azzal foglalkozni, ami lelkesít. Úgyhogy, ha itt vagy és olvasol, Köszönöm!

MÁRTI