Újévi majdnem fogadalmak

2018_1.png

Szkeptikusan állok hozzá az újévi fogadalmakhoz. Egyet tudok érteni azzal, aki azt mondja, hogy felesleges ilyenkor bármit is megfogadni, hiszen ha változtatni akarsz, akkor azt máskor is megteheted. Ugyanakkor nem tudok vitatkozni azzal sem, aki ezt jó dolognak tartja, hiszen igyekszik minden alkalmat megradani, amikor egy kis változást csempészhet az életébe. Én pedig itt állok valahol félúton a kettő között.

Többször elhatároztam már, hogy egészségesen fogok étkezni, minden nap mozogni, kevesebbet lógni a social media felületeken, többet olvasni stb. Mondanom sem kell, hogy ebből mi valósult meg. A fenti megfogalmazásból pont semmi. Éppen ezért idén nem akartam semmit sem megfogadni, mondván, úgysem tartom be őket soha. Aztán mégis egyre több gondolat gyűlt össze a fejemben, amiről úgy gondoltam, mégiscsak érdemes lenne őket összegezni. Íme.

1. Hallgatni a jelekre

Sokmindenben hiszek. A sorsban, a biztos jövőben, a csillagok erejében. Eddig azonban mindig kételkedtem, ha kaptam valami jelet. Ott motoszkált az a kis gondolat a fejemben: "És ha mégsem?". De ezentúl nem. Rábízom magam arra a valakire, aki vigyáz rám, és figyelemmel követi az utamat.

2. Elengedni azokat az embereket, akik gátolnak

Ebben a tavalyi évben nem remekeltem. Pedig tudom, már '16 végén is volt egy ilyen célom. Vannak személyek, akik egyszerűen lehúznak a mélybe, akiket egy idő után képtelenség "cipelni". Nos, tőlük szeretnék idén ünnepélyesen is búcsút venni. Meg azoktól, akikkel a semmitmondó témák és az erőltetett mosolyok között csak az éter van.

3. Értékelni a tanulás lehetőségét

Nem szeretek tanulni. Ezt biztosan ki merem jelenti, nincs ebben semmi szégyellni való. Nehezen veszem rá magam, hogy leüljek bemagolni valamit, ami egyáltalán nem érdekel. Idén viszont szeretnék fejlődni e téren. Szeretném, ha ilyenkor mindig az jutna az eszembe: "Szerencsés vagyok, hogy erre van lehetőségem!"

4. Lelazulni

Őrülten parázós vagyok. Erre az egyik barátom hívta fel a figyelmemet a minap. Épp a tizenkettes villamoson utaztunk, és én azon aggódtam, hogy le fogom késni a vonatomat hazafele. Ő rámnézett és elnevette magát: "Na és? Talán az életed múlik rajta? NEM!" És igaza van. Tényleg halok bele, ha csak a kövekezőre szállok fel. Hajlamos vagyok mindent túlgondolni. Szép feladat lesz ezt leküzdeni.

5. Egészség mindenáron

Időnként elfeledkezem arról, hogy én is ember vagyok. Hogy nem bírok ki mindent, hogy rajtam is kifognak a betegségek. Képes vagyok addig hajszolni magam, amíg ki nem dőlök teljesen. Utána persze már könnyű okosnak lenni, pontosan szoktam látni azt a pontot, mikor abba kellett volna hagyni az egészet és aludni egy nagyot. Idén megpróbálom nem túlzásba vinni, figyelni a testem jeleit és az egészséget helyezni a lista legtetejére.

 

TI FOGADTATOK MEG IDÉN VALAMIT?

MÁRTI

Címkék: személyes, atram