"Mikor ideges vagyok, vajon milyen lehet az arcom? Talán egyszer önmagammal kéne összevesznem, hogy ezt megnézzhessem."

Nevetségesen érzem magam. Panaszkodok össze meg vissza, ide és oda. Vagy mégsem...inkább magamban tartom mindazt, ami zavar, amit nem akarok elárulni. Azt, amit nem merek elmesélni, amit szégyellek kimondani.

Csalódott vagyok. Most. De csakis most. Mert visszatenkintve, a múltba élve: boldog vagyok. Csak nem értem, miért bántjuk mindig a másikat? Miért kell megszólni, kibeszélni vagy elküldeni? Mert nem olyan, mint mi? Mert hibázott, mert nem tökéletes?

Mi talán azok vagyunk? Sosem követtünk el hibát, tértünk le a helyes útról?

Néha mikor ez eszembe jut, azon morfondírozok hogy, mit gondolhatnak rólam mások. Mert biztosan van véleményük. Csak nem merik, vagy nem akarják elmondani. Mert véleménye mindenkinek van. És nem attól függ, hogy ez jó e, vagy éppen rossz. Nem! Itt csakis az számít, hogy megéri e elmondani, tanulhatunk e belőle, vagy csak magunkat szeretnénk meggyőzni. Másokat bántani, önmagunkat pedig megnyugtatni. Igen, mi jobbak vagyunk.

Ettől jobb? Tényleg jobb? Esküszöm én nem érzem, lehet velem van a baj. Ufó vagyok, vagy csak túlzottan emberkedvelő. És igazságtalanság ellenes.

De nem is erről volt szó..

Nevetségesnek érzem magam. Nevetek saját magamon. Azon, amit csinálok, azon amit gondolok, s azon, vajon kívül hogy nézhetek ki?! Egész nap. Amiket csinálok. Mikor ideges vagyok, vajon milyen lehet az arcom? Talán egyszer önmagammal kéne összevesznem, hogy ezt megnézzhessem. Valószínűleg mókás a látvány.

Vagy amikor sírok. Nem is az az érdekes, hogy sírok, hanem az ok. Az, hogy mégis miért érzem azt, hogy na most van vége a világnak? Nevetségesen apró indokok. Véletlenül sem komoly. Semmi olyan, ami számít. Ez érdekes...

...mert ami fontos, ami életbevágó, ott helytállok. Ott (legalább is egy ideig) nem törik el a mécses. Mert helyzet van, koncentrálni kell, döntéseket hozni, reálisnak lenni.

Ilyenkor van időm sírni. Mikor nincs semmi érdekfeszítő. Ilyenkor, amikor nincs semmi elképesztően sűrgős. Mondjuk a könyvek, újságok, cikkek vagyis más emberek szerint, ilyenkor, pont ebben a helyzetben kéne mosolyognom. De nem tudok. 

És ameddig nem tudok. Csak annyit mondok:

- Csak egy pillanat!

És sírva nevetek. Néha ez, néha az.

MÁRTI