Hónapok óta fogalmazódik bennem ez a bejegyzés. Még november-december környéke volt, mikor írtam a fotós barátnőmnek, hogy szeretnék erről a témáről írni, és hozzá képeket keszíteni. Mégsem álltam neki, mert mindig úgy éreztem, hogy képtelen vagyok mindazt összefoglalni és értelmesen megfogalmazni, ami a fejemben kavarog. Pedig nagyon fontos, hogy beszéljünk erről.

Az ember egy kényes téma. Tizennyolc éve próbálom megfejteni, mit és miért csinálunk úgy, ahogy. Mondanom sem kell, hogy nem jutottam sokkal előbbre, és úgy látom az idősebbek sem. Vannak a világon megmagyarázhatatlan dolgok, amire sosem kapunk választ. Amit nem is érdemes taglalni.

Viszont van olyan is, amivel igenis érdemes foglalkozni. Tedd fel magadnak a kérdést: ha belenézel a tükörbe, mit látsz? Vagy menj oda, most, és nézz bele! Mit látsz? Tetszik az, ami visszanéz rád? Milyen érzések, gondolatok, emlékek, pillanatok jutnak eszedbe? Próbáld meg magad kívülről szemlélni! Hogyan állsz ott? Egyenes háttal, kihúzva magad, büszkén? Vagy görnyedten, keseredett arccal.

Néhány hete is én figyelem magamat. Tudatosan egyenes háttal járok az utcán, felfelé nézelődöm, ahelyett, hogy a földet bámulnám. Mosolygok. Sokat mosolygok, másokra, magamra és csak úgy bele a világba. Hiszed vagy sem, ezek az apróságok nagyon sokat számítanak. A hozzáállásod az élethez. Nem mindegy, hogy azzal a gondolattal kelsz reggel: egy újabb unalmas nap vagy, hogy egy sikeres nap áll előttem.

Figyelem az embereket. Őrület, mennyire kiül az arcukra, a külsőségekre, az aktuális lelkiállapotuk. Időnként megijeszt, vajon hogyan nézhetek ki egy rosszabb napomon. Ahogyan az is, ilyenkor mennyire lehúzok másokat is a negativitásommal, pedig nem akarok rosszat. Nem tagadom, hiszen ez is én vagyok. Én is vagyok szomorú, kedvetlen, izgulok és félek, dühöngök és szenvedek. Egy ideig. Egy pillanatig.

Mert mindig eljön az a pillanat. Egy gondolat, egy kép, valami zene, vagy csak egyetlen szó. Ami eszembe juttatja a szerencsés helyzetemet, a boldogság összes forrását, az idő múlandóságát. Nehezen tudom leírni ezt az élményt. Felpörget, energiát ad, mintha hirtelen szárnyam nőne és felrepülhetnék az égig, a csillagokig. A szabadság, a biztonság, a kaland, a jóérzés együttese. Az önbizalom.

MÁRTI