Úgy vártalak már. Tudom, hogy sok a dolgod, hogy másokhoz is mész, hogy vándorolsz, de mégis, én várlak téged legjobban ezen a világon. Kicsit azért mindig szomorú vagyok, mielőtt jössz és kicsit mindig örülök, miután elmentél. De te is tudod, miért van ez. Ahogyan azt is tudod, hogy hiányzol a hatalmas kánikulában és a fagyos hidegben is.

Mert ilyenkor valahogy minden más. A reggelek, mikor még kisüt a Nap, ahogy szépen lassan hullanak le a falevelek, ahogy sárgulnak a fák, ahogy ünnepeljük a szüretet. Hogy örülünk, mulatunk, nevetünk. Neked. Miattad.

Te is tudod, hogy csakis miattad van, hogy minden alkalommal, mikor boltba megyek sárga-zöld színű dísztököt veszek, már nem is tudom hanyadikat, felesleges is lenne számolni, úgysem lehet belőle soha elég. Az élénksége miatt, meg mert olyan vicces alakú.

Te is mosolyogsz rajtam, mikor belebújok a XL-es pulcsimba, mert az az egyetlen hely, ahol épp nem fázom. Talán ott is néha, de azt már nem merem bevallani senkinek. Vagy mikor a hatalmas kockás sálam mögé bújva senki nem ismer fel, s időnként még én se tudom magamról, hogy ki is vagyok valójában.

Az a legjobb, mikor ketten együtt sétálunk. Karöltve. Olyankor a miénk a világ. Én fölszedem a színes leveleket, hogy majd egy hatalmas lexikon belsejébe préselődjenek,- persze ez sosem következik be. Gesztenyét is gyűjtök. Azokat néha elteszem. Mert rád emlékeztetnek. És én szeretek rád emlékezni. Veled lenni.

 TI MELYIK ÉVSZAKOT SZERETITEK A LEGJOBBAN?

MÁRTI