Most, hogy már tényleg alig pár nap van hátra ebből a csodás nyári szünetből, lassan (nagyon lassan:D) kezdünk visszahangolódni a sulira. Nehéz, rossz még belegondolni is, hogy újra korán kell majd felkelni, tanulni, leckét írni, egyáltan bent, "bezárva" lenni. Mindezek ellnére szerintem mindenki készül egy kicsit. Izgalommal megy be az évnyitóra, még ha nem is vallja be magának. Találkozni a barátokkal, elmesélni a nyári élményeket, felmérni, hogy ki mennyit változott "tavaly" óta.

Ilyenkor (legalábbis jobb esetekben) első nap az évnyitó és pár osztályfőnöki óra, órarend és egyéb információk elmodására került sor. Valamint, hogy ez az év sokkal komolyan lesz, többet kell majd tanulni, jobban odafigyelni és a többi szokásos szöveg.

Furcsa, előző években nem akartam elengedni a nyarat. Ragaszkodtam az éjszakázáshoz, filmnézésekhez, ahhoz, hogy úgy oszthattam be az időmet, ahogy szerettem volna. Azonban most más a helyzet. Már szépen végiggondoltam mindent. Nem aggódom, nem stresszelek. Tudom, hogy rohamosan közeledik, ahogyan azt is, hogy addig még inkább kiélvezem a szabadságot.

Elfogadtam, hogy hatkor kell majd kelni, napi hét-nyolc órát ottülni, plusz még egyet oda-vissza utazni. Elfogadtam, hogy újra tanulni kell, lesz lecke, beadandó, felelés és dolgozat. Elfogadtam, hogy olyanokkal (is) együtt kell töltenem az időmet, akiket nem kedvelek. És elfogadtam mindent. Átgondoltam. Szép sorban.

Sőt! Még tervezgetni is elkezdtem. Az ennivalóimról, a reggeli kávémról, az öltözékemről, a dolgaimról.

Igen más lesz, vissza kell állni. Mintha eddig kimenőt kaptunk volna a saját életünkből.

Szabin voltunk. És keddtől irány vissza a munka.

MÁRTI