Ébresztő, nyár van!
Augusztus van. Őrület belegondolni, hogy már eltelt a nyárnak több, mint a fele. Ez az utolsó "szabad" hónap, újra mielőtt elkezdődik az iskola. Nem tudom mi oka van, de ilyenkor sokkal gyorsabban telik az idő. Észre sem veszem és napok telnek el. Éppen ezért néha muszáj eszbe kapnom, hogy kiélvezhessem a maradék időt.
Nyár elején tervezgettem. Hová szeretnék elmenni, mi az, amit mindenképp ki szeretnék próbálni a szünidő alatt. Annyira vártam már, hogy legyen szabadidőm, hogy semmit nem szerettem volna kihagyni. Egy kicsit olyan ez, mint az újévi fogadalmak. Amiknek tudjuk, hogy általában mi lesz a sorsa. Hamar elfeledkezünk róla, mintha ha ott se lett volna soha. Egy kicsit ilyenek a nyár elején kigondolt teendők is. Ezért most épp itt az idő a ráeszmélésre. Hiszen még van egy hónap ahhoz, hogy kipipáljuk a feladatokat, hogy véghezvigyük az egész listát.
Ugyanakkor ne azért csináld, mert néhány hete felírtad egy darab papírra és most zavar, hogy még mindig ott árválkodik. Azért tedd meg, mert igazán erre vágysz. Kalandra, vidámságra, valami újra. Erezd szabadjára a fantáziádat, engedd meg magadnak, hogy azt tedd, amit igazán szeretnél! Ez az időszak pont arra való, hogy pihenj, szórakozz, hogy ne szabj magadnak határokat. Kelj, amikor kedved van, nézz meg napi három filmet, fuss a nap közepén, menj strandra, egyél reggelire lángost! Tedd meg mindazt, amiről egy borús őszi napon majd álmodozol.
Kifogásokat keresni könnyű. Nem nehéz ráfogni arra, hogy most nincs kedvem, egyedül nem buli, meleg van, esik az eső. Mit számít? Ne a terhet lásd az egészben, ne azt érezd, hogy cipelned kell valamit. Pihe könnyű vagy. Bizonyítsd be magadnak, hogy igenis képes vagy rá. Bármire. Mindenre. Elérhetsz akármit, amire csak vágysz. Itt az idő, hogy nekiállj és megcsináld.
Ne azon siránkozz, hogy már eltelt a nyárnak a fele, hanem gondoskodj róla, hogy ez a része még izgalmasabb és kalandosabb legyen. Szerezz élményeket, ismerkedj, élj egy kicsit! Rajtad áll, hogy folytatod, amit eddig, vagy kicsit felpezsdíted az életet magad körül. Te döntesz.
MÁRTI