Hónapom képekben: Augusztus
Hihetetlen, hogy eltelt a nyár. Igen, tudom közhelyes és még szomorú is. Ugyanakkor megpróbálok nem szomorkodni (annyira), hiszen rengeteg szuper élményben volt részem ebben a két és fél hónapban. Sok új kalandot éltem át, kiléptem a komfortzónámból, dolgoztam, gyakorlatilag mindent megcsináltam, amit még júniusban megfogadtam, hogy teljesíteni szeretnék idén nyáron.
Ez a hónap számomra igazán a nyarat jelentette. Két hét teljes nyaralással és kikapcsolással telt el. Utolsó héten pedig bevallom, én már készültem kicsit az iskolára. Tolltartót vettem füzeteket csomagoltam, selejteztem. Most pedig bármennyire is szeretem a nyarat és vagyok szomorú amiatt, hogy vége, jön az ősz, ami az én kedvenc évszakom. Ezért bízom benne, hogy hasonlóan eseménydúsan fognak telni az előttem álló hónapok.
/Bódeni-tó/
/Naplemente/
/A folyó közepén/
/Pillanatkép/
MÁRTI