Kíváncsi vagyok, te hogyan látsz engem kívülről! Azt, amit csinálok, ahogy vagyok, milyen az életem. Milyennek képzeled el, az én életem. Mit gondolsz először, mikor meglátsz? Milyen érzések, gondolatok futnak végig az agyadban? Mi jut eszedbe, miközben beszélgetünk? Látod a reakcióimat. Mire gondolsz?

Kitalálom!

Látod, hogy jól vagyok. Látod, hogy elvagyok. Boldogan, kiegyensúlyozottan, magabiztosan. Nevetek, sokat nevetek, mert nevetni jó. Mert anélkül semmit nem ér az egész. Mert feldobja az unalmas napokat, mert felvidít másokat. Az őszinte, igazán szívből jövő nevetésem. És te ezt hallod. Pedig nem mindig van ez így. Ez nem egy csap, amit el tudok indítani és akkor majd jön rajta a jókedv. Ha meg elég volt, akkor elzárom. Ez nem így működik.

Hallod, nagy a szám, visszabeszélek, gyorsan reagálok mindenre. Eltársalgok bárkivel, bárhol. Mindenkivel, mindenhol. Blogot írok, tanulok, sportolok, minden király. Az életem tökéletes, sosem vagyok szomorú vagy depressziós. Sosem vágyom a máséra, mert nekem mindenem megvan a teljes élethez.

Persze. Talán egy mesében, novellában, regényben így van. Gondtalanság. Ott még a hajam is tökéletesen áll a nap minden percében. De ez nem egy könyv.

Ez itt az életnek nevezett valami. Ami hirdeti magáról, hogy milyen csodálatos, ami kínálja a szuper lehetőségeket és vonzza magával a csalódásokat. A szerelmi bánatokat, sírós délutánokat, heteket, amikor azon tépődünk, miért vagyunk ilyen szerencsétlenek?!

És hogy milyen vagyok valójában?

Próbálom kitalálni!

Egyenlőre én magam se tudom. Bizonytalan vagyok. Én is, pont úgy ahogy mindenki más. Próbálkozom, fejest ugrok a mélyvízbe, aztán majd kisül belőle valami. Szeretném azt mondani neked, hogy tudom mit érzel és hidd el, majd ha túl leszel rajta, jobb lesz! És biztosan így van, de nem tudom neked milyen lesz, hogy leszel, mint leszel, hogy érzel, hogy éled meg majd az előtted álló megpróbáltatásokat.

Én sem tudok mást tenni, csak reménykedni benne, hogy egyáltalán volt értelme felkelni ezen a nehéz, fárasztó napon!

 MÁRTI